Mi a coaching?
Számomra egy mondatban:
A coaching egy személyre szabott, bizalmas, jövőbe mutató és megoldás orientált partnerkapcsolat.
Picit bővebben, az ICF (nemzetközi coach szövetség) megfogalmazását alapul véve pedig:
Az ügyféllel való partneri együttműködés, egy olyan gondolatébresztő és kreatív folyamatban, amely arra inspirálja a resztvevőt, hogy a legtöbbet hozza ki önmagából akár személyes akár szakmai szempontból.
A coaching egy egyedi szolgáltatás, mely során az ügyfél felszabadíthatja korábban kiaknázatlan erőforrásait, miközben fejlődik személyisége.
Egy coaching folyamatban, megtapasztalhatod annak élményét, hogy:
nő az önbizalmad,
javul a hatékonyságod,
másképp viszonyulsz személyes kihívásaidhoz,
hamarabb észreveszed a lehetőségeidet,
fejlődik a gondolkodásod, és döntéshozó képességed.
Mindannyiunknak vannak céljaink, amelyeket el akarunk érni, kihívások, amelyeket igyekszünk leküzdeni, és vannak olyan időszakok, amikor úgy érezzük, elakadtunk. Egy coach támogatása képes megváltoztatni az életed, és a személyes és szakmai kiteljesedés útjára állítani.

Mások mondták a közös munkánkról:
Első találkozásunktól az utolsó beszélgetésünkig egy teljes pozitív fejlődési folyamaton mentem keresztül, minden beszélgetés perce örömteli és pozitív feltöltődést nyújtott. Nyitottabb, kommunikatívabb lettem, és az önbizalmamat is megerősítette. Konfliktushelyzeteket és a stresszhelyzeteket jobban tudom kezelni. Én ezen terén tapasztaltam pozitív változást. Szeretném Henriket hosszútávon mindenkinek ajánlani, mert a nyitottsága, kedvessége és a segítőkészsége mindenkiből a legjobb formáját kihozza. Kézilabdás kapuslányként voltam mélyponton, abba akartam hagyni, de Ő kitudott húzni ebből a gödörből és elhitette velem, hogy MEGTUDOM CSINÁLNI, és segítem a csapatomat a győzelemben! Rengeteget fejlődtem mentálisan a beszélgetések során, minden alkalommal vártam, hogy újra találkozzunk és beszélgessünk. Szeretném megköszönni a munkád Henrik, mert a beszélgetéseink minden perce előrébb vitt a céljaim eléréséhez.
Vivi - sportoló
Sokat segítettek ezek a rendszeres alkalmak abban, hogy teljesen tudatosan meg tudjam fogalmazni a céljaimat és azt, hogy ezeknek az eléréséhez én mit tehetek. Segítséget kaptam ahhoz, hogy külső szemlélőként, picit a problémáimra 'felülről rálátva' tudjam a lehetséges utamat és annak állomásait megfogalmazni. Segítséget kaptam ahhoz, hogy könnyebben megfogalmazzam az erősségeimet, rendszerezzem a lehetőségeimet és körvonalazzam azt, hogy azok közül melyikkel szeretnék élni. "Nagyon köszönöm a lehetőséget! A coaching segítséget nyújt abban, hogy a meglévő képességeinket felismerjük és értékeljük is önmagunkban."
Ügyfél kérésére név nélkül - pedagógus
Henrikkel együtt felfedeztem, hogy mire szeretnék összpontosítani a karrieremben, miben lehetnék jó, és mi adna nekem energiát. Ő olyan lehetőségeket mutatott meg nekem, amelyeket korábban nem vettem figyelembe, és segített fókuszálni arra, amit igazán akartam. A legnagyobb változás az, hogy most már sokkal jobban összpontosítok arra, mit szeretnék, míg kezdetben túl sok lehetőséget (beleértve a jelenlegi munkahelyem feladását) is fontolgattam, és nehézségeim voltak a jövőre vonatkozó tervek, vagy stratégia kidolgozásában. Henrik igazán jó abban, hogy segít olyan következtetésekre jutni, amelyekre előzőleg nem gondoltál volna. Nem fél megkérdőjelezni bizonyos feltételezéseidet, -amiket lehet, hogy magadnak alakítottál ki-, vagy akár a kényelmi zónádon kívülre lökni, ha ez szükséges. Számomra ez nagyon hasznos volt, amikor megpróbáltam megtörni bizonyos mintákat.
Stephanie - kampány menedzser
Az addigi aggályaim, félelmeim elmúltak és elkezdtem tisztábban látni a dolgokat. A munkám során magabiztosabb, elfogadóbb és türelmesebb lettem. Az alkalmakat kifejezetten karrier témakörre építettük, azonban a magánéletemben is pozitív irányú változást tapasztaltam magamon. Különösen örültem neki, hogy nem csak én, hanem a környezetem is észrevette azokat a változásokat, amelyeken keresztül mentem. Henrik nagyon szépen építette fel a folyamatot és kísért végig azon az úton, ami számomra a megfelelőnek bizonyult. Sokat tanultam magamról az alkalmak során. A nehezebb napjaimat és élethelyzeteimet mindig nagyon jól észrevette és segített ezeken átlendülni. Az online alkalmak kényelmesek voltak számomra. A folyamat végére számos sikerről tudok beszámolni, amelyeket ezen időszak alatt értem el. A legnagyobb siker a diplomamunkám leadása volt. Ebben az időszakban Henrik hatalmas segítség volt számomra, ugyanis rengeteg erőt és motivációt adott ahhoz, hogy megcsináljam! Jó szívvel ajánlom bárkinek!
Tekla - HR munkatárs
Az ülések során jobban ráláttam a saját működésemre, több alkalommal a jól feltett kérdések kapcsán értettem meg, hogyan lát a környezetem. Többször elfelejtettem, hogy coaching folyamatban vagyok éppen, Henrik könnyed és bizalmas légkört teremt. Az ülés végén az összegzéssel mindig segített, hogy lássam, meddig jutottunk és hol tartunk.
Henrik lényeglátó, jó kérdéseivel segíti az ügyfél fejlődését. Az ülések alkalmával maximális figyelmet kaptam tőle és úgy éreztem, fontos számára, hogy megtaláljam a saját megoldásaimat az engem foglalkoztató problémákra. Ajánlom coachként.
Mercédesz - cégvezető
Henrik viselkedésem több olyan aspektusára világított rá, amelyek mind a magán-, mind a szakmai életemben zavarták a teljesítményemet és az elégedettségemet. Így képes voltam reflektálni az ennek eredményeként kialakult megküzdési mechanizmusaimra és a múlt tapasztalataira. Tippeket osztott meg velem, amelyek segítettek abban, hogy kilépjek az öntudatlanul vállalt szerepből, és új, konstruktívabb viselkedésmódokat próbáljak ki. Számos önfejlesztő projektben veszek részt, melyeknek fontos részét képezték a Henrikkel való foglalkozások. Összességében a következő változásokat látom az életemben: Gyakoribb önreflexiós pillanatok; Jobb a kapcsolatom az értékeimmel; Javultak a személyes kapcsolataim; Világosabb kép a karrier céljaimról; Könnyebb a határaim meghúzása; Figyelmesebb és nyugodtabb vagyok a munkahelyemen;
Henrik olyan ember, aki nagyon őszinte és hű önmagához, és arra biztatja ügyfeleit, hogy legyenek ilyenek. A vele való munka megmutatta nekem, hogy valójában a csillagos ég a határ, és bármit megvalósíthatok a karrieremben, ha rászánom magam.
Maja - marketing szakember
Henriket az egyetemi képzés alatt ismertem meg, számomra már akkor kitűnt emberközpontú hozzáállása, melyet az ügyfelek irányába tanúsított. Coachként egy olyan embert ismerhettem meg a személyében, aki kiemelkedő empatikus készségekkel bír, emellett a szakmai elveket szem előtt tartva, nagy odaadással, folyamatosan bővülő eszköztárral dolgozik. A személyes megélésem ügyfélként az volt, hogy egy brutálisan hatékony, célorientált folyamatban vagyok, amiben nyugodtan dolgozhatok az elakadásomon, hiszen ott van valaki mellettem, aki fókuszban tart és jókor a jó kérdést teszi fel. Aki egy hatékony és céltudatos folyamatban szeretne megoldást találni az elakadására vagy kétsége van a coachinggal kapcsolatban, bátran ajánlom, hogy forduljon Henrikhez, többé nem akar majd mással dolgozni :)
Anett - kutató & business coach
Foglald le most az első ingyenes foglalkozást!